2012. május 7., hétfő

Stephenie Meyer: Twilight - Alkonyat

˝Jobban szeretlek, mint az egész világot együttvéve.˝

˝Az első szerelem csodája, meg ilyesmi. Hihetetlen, micsoda különbség van aközött, hogy olvasol valamiről, a moziban látod, vagy személyesen megtapasztalod.˝

˝Alapjában véve önző alak vagyok. Túlságosan vágyódom a társaságodra, semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.˝

˝Nem csodálom, ha olyasmit is hallottál, aminek nem örültél. Tudod, azt mondják, a hallgatózóknak már csak ez a sorsa!˝

˝Rettentően féltem, hogy többé nem lesz alkalmam így együtt lenni vele - soha többé nem beszélgetünk ilyen őszintén, mint most, amikor leomlott a kettőnk közt emelkedő fal.˝

˝
Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek.˝

˝Megkérhetlek valamire? (...) Ha majd legközelebb megint úgy döntesz, hogy a saját érdekemben keresztülnézel rajtam, volnál szíves előre figyelmeztetni?!˝

˝Egyszerűen nem vagyok hajlandó olyan kocsiban furikázni, amelyiknek piros-kék villogó van a tetején, és mindenki csigalassúsággal kezd araszolni, ha feltűnik valahol.˝

˝A remény újra meg újra felütötte a fejét a lelkemben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság.˝

˝Bármiféle sporttal próbálkoztam, mindig alaposan beégtem, ön- és közveszélyesnek bizonyultam.˝

˝A hó csak annyit jelent, hogy túl hideg van ahhoz, hogy eső essen.˝

˝A szerelem meg a testi vágy nem mindig járnak kéz a kézben.˝

˝Itt vagyok..., amit nagyjából úgy lehet lefordítani, hogy inkább meghalnék, mintsem elszakadjak tőled.˝

˝Higgy nekem most az egyszer: minden vagy, csak éppen hétköznapi nem!˝

˝Igaz, ami igaz, a hó valamivel szárazabb, mint az eső.˝

˝Alkonyodik. A legkönnyebb időszak. De a legszomorúbb is, bizonyos tekintetben... egy újabb nap vége, az éjszaka visszatérte. Semmi sem olyan kiszámítható, mint a sötétség.˝

˝Nekem te vagy az életem. Te vagy az egyetlen dolog az életemben, aminek az elvesztése fájdalmat okozna.˝

˝Le sem vettük a szemünket egymásról, bámultunk arra, ami nélkül egyikünk sem lenne képes élni: a másikra.˝

˝- Szeretlek - suttogtam.
- Most már te vagy az életem - felelte egyszerűen.˝

˝Nekem most te vagy a legfontosabb dolog az életemben. És mindig is az maradsz.˝

˝Azért félek, mert... hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.˝

˝Éreztem - és úgy sejtettem, ő is érzi -, hogy a holnapi nap sorsdöntő lesz. A kapcsolatunk nem egyensúlyozhat továbbra is a kés élén, le kell esnie róla vagy erre, vagy arra - hogy merre, az teljességgel az ő döntésétől és ösztöneitől függ. Én már döntöttem, még mielőtt tudatosan választhattam volna, és kész voltam vállalni ennek a döntésnek minden következményét. Az én számomra nem létezett ijesztőbb, gyötrelmesebb gondolat annál, hogy elszakadjak tőle. Ez egyszerűen lehetetlenség.˝
 
˝A Pokol nem is olyan rossz, ha van veled egy angyal.˝
 
˝- De én nem akarok elbúcsúzni tőled.
- Hát nem érted? Pontosan ez bizonyítja, hogy igazam van. Fontosabb vagy nekem, mint én neked, mert én meg tudom tenni... - Megrázta a fejét, szemlátomást küszködött.
- Ha az a helyes, hogy elbúcsúzzunk, akkor én inkább magamnak okozok fájdalmat, mint hogy neked ártsak, nehogy veszélybe sodorjalak.˝
˝Sokkal... okosabban tennéd, ha nem barátkoznál velem. De már belefáradtam, hogy megpróbáljam magamat távol tartani tőled.˝
 
˝Jól titkolod - mondta lassan. - De azért le merném fogadni, hogy sokat szenvedsz. Csak nem engeded, hogy meglássák rajtad.˝
˝Egész délelőtt attól rettegtem, hogy megint olyan érthetetlenül gyűlölködő pillantással fog majd méregetni. A lelkem egyik fele szeretett volna elébe állni és nekiszegezni a kérdést, mi baja van velem. Éjszaka, miközben álmatlanul forgolódtam az ágyamban, el is képzeltem, mit fogok mondani neki. De túl jól ismerem magamat, és egy pillanatig sem gondoltam komolyan, hogy csakugyan elébe mernék állni. Hozzám képest a Gyáva Oroszlán maga a Terminátor.˝
 
˝Lassan összeszedegettem a holmimat, és közben megpróbáltam elfojtani a dühömet, mert attól féltem, elsírom magam. Úgy tűnik, valami rejtélyes okból az indulataim a könnycsatornáimmal állnak összeköttetésben. Ha dühös vagyok, rendszerint sírva fakadok, ami elég megalázó.˝

˝Nem könnyen kötök kapcsolatot a kortársaimmal. Igazság szerint egyáltalán senkivel sem. Anyámhoz például közelebb érzem magam, mint bárkihez ezen a planétán, és mégis, vele se voltunk igazán soha ugyanazon a hullámhosszon. Néha már arra gondoltam, talán az én szemem nem is ugyanazokat a dolgokat látja, mint a többi emberé. Lehet, hogy az agyam nem úgy működik, mint másoké?˝
 
˝Annyira szeretnéd, hogy ez legyen a vég (...), hogy ez legyen az életed alkonya, mielőtt még igazán megkezdődött volna?˝

4 megjegyzés:

  1. ez... ez elképesztő! <3 odavagyok érte! könyvben kellett volna előbb elolvasnom! :)

    VálaszTörlés
  2. Ájjjjjj LOVE LOVE LOVE LOVE LOVE LOVE LOVE LOVE!!!!!!!!!Én már olvastam könyvbe részenként mind1iket kb. 50-szer!!!Jó ötlet volt!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szia Edcsinaa! :-))) Jól tetted, én is a rabja vagyok az egész Twilight-nak!!IMÁDOM! ^_^ Pontosan ezért is raktam ki! :P Igyekszem hozzni a formám jó ötletek terén! ;-D

    VálaszTörlés